Jogi csavar: utólagos parancs Györgyi elfogására

Elfogása után adott ki a Fővárosi Bíróság elfogatóparancsot Keleti Györgyi ellen. Györgyi kiadatását ezek után kérte a magyar állam, a napokban édesapja meglátogatja az előzetesben. Ügyvédje Keleti Györgyi rokonai részére kérvényezte a láthatást, a Bors információi szerint az édesapa már a héten meglátogatja lányát. Keleti Györgyit Münchenben, egy munkaügyi központban tartóztatták le, az üzletszerű kéjelgés … Olvass tovább

Undorítónak nevezte a szexbotrányait taglaló műsort Berlusconi

Undorítónak nevezte az olasz kormányfő az egyik olasz tévétársaság „Infidele” nevű műsorát, amikor hétfőn este betelefonált az élő adásba. A program a Berlusconival kapcsolatos szexbotrányok legújabb fejleményeiről rendezett vitát. A kormányfő azzal folytatta szitkozódását, hogy „kuplerájnak” nevezte a tévét, majd kijelentette: „a műsor hazugságokból indul ki, amelyeket a hitvány és undorító műsorvezető még tetéz is”. … Olvass tovább

Kurválkodásból négy év alatt házat vett

Négy évnyi prostitúciójába került, de sikerült egy 35 éves szatmárnémeti feleségnek annyi pénzt összespórolnia, hogy felépíthette házát a megyeközpont legelőkelőbb zónájában. „Négy évvel ezelőtt fogtunk neki a ház felépítésének. Az ügyfelektől kapott pénzből nap mint nap vásároltam egy kis építőanyagot, a férjem pedig a ház megépítésével foglalkozott”, magyarázta Angela Stan. Az asszony hat évvel ezelőtt … Olvass tovább

VV Gina jó nagy kurva volt

A valóságshowban ismerte meg az egész ország VV Ginát. A villából önként távozó fiatal nőt jó sok férfi használta vágyai kielégítésére. Az állomásozó fél amerikai hasdsereg, katonák és tisztek, csúcson lévő tévésztárok, mi több, a család szentségéről papoló honatyák is. Noha szomorúbbnál szomorúbb történeteket hallani arról, hogyan bánnak a kuncsaftok a prostituáltakkal, Gina azt mondja: … Olvass tovább

Kelemen Annát pofánverte valaki?

Kelemen Anna üvöltve hozzávágott egy téglát a Blikk stáb kocsijának szélvédőjéhez. – Feldagadt arccal, furcsán puffadt és ferde szájjal, eszelős tekintettel indult meg a Blikk autóban várakozó stábja felé Kelemen Anna pornós celeb. Pénteken délután fél 2-kor kiengedték a „celeblétesítménnyé lett” Árpád kórházból Kelemen Annát, akit rejtélyes balesete miatt ápoltak a kórház traumatológiáján. A szőke … Olvass tovább

Berlusconi és Putyin együtt kurváztak

Putyin és Berlusconi együtt élvezte három örömlány, köztük a fiatalkorú, Ruby becenevű marokkói lány szolgáltatásait – ezt állítja a római rendőrség. Az orosz kormányfő egy éjszakát töltött Milánóban. A rendőrségi jegyzőkönyvek szerint Putyin ellen is eljárás folyik, az orosz kormányfő szerepe azonban még nem tisztázott. Mindeközben korábbi fogászati asszisztense is Silvio Berlusconi ellen vallott. Nicole … Olvass tovább

A 17 éves kurva ötmillió eurót kért az olasz kormányfőtől

A 17 éves Ruby ötmillió eurót kért az olasz kormányfőtől a hallgatásért. A milánói ügyészség egyebek között azzal gyanúsítja Berlusconit, hogy pénz ellenében szexuális szolgáltatásokat vett igénybe tavaly az akkor még kiskorú, 17 esztendős lánytól. Állítólag ötmillió eurót kért a hallgatásért egy fiatal marokkói prostituált Silvio Berlusconi olasz miniszterelnöktől. Az olasz sajtóban „Rubygate” néven ismert … Olvass tovább

Egy prostituált vallomása

Egy felmérés szerint 165 milliárd forintot költöttek a magyar férfiak prostitúcióra egy év alatt. Ez az összeg soknak tűnhet, ám a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete nem sokallja. A Naplónak egy prostituált is vall, és az is kiderül, van, aki 140 ezer forintot kér egyetlen éjszakáért.

Mennyit költ a magyar a kurváknál?

Érdekes elemzéseket közölt a KSH a tavaly novemberben megjelent GNI Inventory c. kiadványa: ebből kiderült hogy a magyarok a legősibb szolgáltatásra 2008-ban mintegy 165 milliárd forintot költöttek. 2010 novemberében , amikor az Eurostat Magyarországra látogató szakemberei a KSH GNI Inventory c. kiadványát kézbe vették, elégedetten nyugtázták, hogy statisztikusaink mennyire alaposan tanulmányozták a feketegazdaságot. Figyelmük kiterjedt … Olvass tovább

Kelemen Annával egy kúrás negyvenezer

Interneten hirdeti magát Kelemen Anna 30 éves celeb, akivel potom negyvenezer forintért bárkivel elmegy egy órácskára. Az egykori playmate néhány éve még ezer euróért árulta a testét az elit ügyfelek körében, ma már azonban olyannyira lecsúszott a lejtőn, hogy a csúcsgázsihoz képest aprópénzért is hajlandó szexelni bárkivel. Annácska néhány hónapja még újabb pornófilmjével sokkolt mindenkit, … Olvass tovább

Kurvákhoz járnak a magyar férfiak

A szexipar jelentősen hozzájárul a magyar gazdaság teljesítményéhez is: a Pénzcentrum.hu gyűjtése szerint 2008-ban 165 milliárd forintot hagytak a férfiak a prostituáltaknál. Mihálovits András, az internetes lap szerkesztője az InfoRádiónak megjegyezte: világszerte virágzó iparágról van szó. Kevesen gondolnák, de a szexipar virágzása jelentős mértékben hozzájárul a hazai gazdaság teljesítményéhez. Ennek alátámasztására csak egy szám: a … Olvass tovább

Gina az exkurva feladta, kijött a villából

Gina a 29 éves exkurva kedden délelőtt bejelentette: feladja a játékot, képtelen férje nélkül tovább ott maradni; este pedig el is hagyta a villát. Játékostársai közül ketten is, Anikó és Zsófi zokogott távozásakor. A házaspár már a jelentkezés alkalmával tisztában volt azzal, hogy együtt nem nyerhetnek; ugyan közösen költöztek be, de a játék további részében … Olvass tovább