Bret Easton Ellis: Királyi hálószobák – részlet

Huszonöt évvel Ellis első regénye, a Nullánál is kevesebb megjelenése után a történet folytatódik… A szereplők ugyanazok, csak már nem gazdag fiatalok, hanem gazdag középkorú fazonok, akiknek az életéből valamikor régen egy regény és egy film készült. Clay azóta is haragszik a „szerzőre”, aki annak idején ellopta a történetet, amit neki kellett volna megírnia. A … Olvass tovább

Levágta a lány ajkát és kivasalta a hátát

Alig élt az a 23 éves lány, akit egy szaúd-arábiai kórházban kezeltek, miután munkaadói brutálisan megkínozták. Nem ez az első eset. Az indonéz, Sumiati névre hallgató lány esete sokkolta a világot. A Szaúd Arábiában dolgozó, 23 éves lánynak ugyanis levágták az ajkát, vasalóval sütögették a hátát, eltörték az ujjait. Mindezt munkaadója művelte vele. Hogy miért? … Olvass tovább

Drogos kurvát használt szexrabszolgának egy rendőr

Az elmúlt hét év során alaposan rákapott a szexuális erőszakra egy rendőr – várhatóan életfogytiglanival bűnhődik. Hamarosan bíróság elé áll Stephen Mitchell. Az angol rendőr Newcastle-ban erőszakolt meg nőket, akiket előzetesen szabálysértésen vagy bűnelkövetésen ért. Egyikőjük, a 2003-ban tizennyolc éves Sarah aki örömlányként is dolgozott elmondta: Mitchell a newcastle-i Marks and Spencerben áruházi tolvajláson érte, és … Olvass tovább

Palácsik Tímea véresen menekült Damutól

A társasházban az ipari kamerák rögzítették, hogy Tímea belépett Roland lakásába, és onnan csúnyán összeverve, vérző arccal, sírva távozott. Ez a felvétel lehet a leginkább perdöntő bizonyíték az ügyben, s ezt érzik a rendőrök is, hiszen bizonyítékként le is foglalták. A portaszolgálatnál kért taxit, majd otthonról mentőt hívott. Már dolgozik, bár kerüli az embereket és … Olvass tovább

Szőrmementes péntek, Mészáros Dóra

Mészáros Dóra a szőrmementes plakáton. További Mészáros Dóri szex, erotika, pornó: Pornózás közben leharapta partnere fülét Mészáros Dóra Dorothy Black – Mészáros Dóra leszbizik a kórházban! Ingyenes szexvideó, kattints és nézd! Mészáros Dóra szex, bulvár és pornó: Mészáros Dóra szigetjegyet tarhál kinyalhatjuk a seggét – Mészáros Dóra magához illő öregedő csajt választott – Mészáros Dórával leszbikus pornóforgatás Szexpláza – … Olvass tovább

Havas irodájából a ValóVilágba

Sokak szerint Havas ágyából a Való Világba lehetn e a cikk címe. Békéscsabai szereplője is van a ValóVilág 4-nek. A 27 éves Baukó Éva már ismerősen mozog a média és a celebek világában: modellként és Havas Henrik asszisztenseként dolgozott, illetve más tévés produkcióban is feltűnt már korábban. A ValóVilág negyedik szériájába jelentkezőket különböző csoportokba sorolták, … Olvass tovább

Rába Timi kamuzik, ha nincs kedve a szexhez

Még a legszexisebb politikusfeleség, Rába Tímea életében is előfordult, hogy nem volt kedve az összebújáshoz. A három gyerekkel járó napi teendők lezárása után megesett, hogy fejfájásra hivatkozva mondott nemet élete párjának. Ez az ország szextesztjéből derül ki, amelyet az egykori modell és műsorvezető is kitöltött. – Három gyereket nevelünk, és néha olyan fáradt vagyok, hogy … Olvass tovább

Cicciolina: Ott voltam Berlusconi orgiáján

Az egész világ hangos Silvio Berlusconi szexpartijaitól, és most az is kiderült: magyar résztvevője is volt az olasz miniszterelnök orgiáinak. A politikus fiatalon is kanos természetű volt, már akkor kedvelte a tengerparti pucérbulikat. A magyar születésű pornócsillagot, Staller Ilonát, a most 58 éves Cicciolinát is elvitte egy görög szigetre igaz, még évtizedekkel ezelőtt. Cicciolina felidézte … Olvass tovább

Natascha Kampusch 3096 napja – könyv

A sokkoló osztrák történetet 15 perces videóban kezdik el összefoglalni. A Scolar Kiadónál megjelenő kötet címe 3096 nap, mert pontosan ennyi időt töltött Natascha Kampusch tíztől tizennyolc éves koráig a tettes, Wolfgang Priklopil fogságában. A férfi egy vastag ajtóval és biztonsági berendezésekkel ellátott „cellát” alakított ki Bécs melletti háza pincéjében, ide hurcolta a lányt, miután … Olvass tovább

Toldi Zsuzsanna Devecserről a dobogóra

A vörös pokol átélése után a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel a 27 éves Toldi Zsuzsanna. A devecseri szépség már háromszor nyerte meg Tímea Majorova Fitmodel World versenyét. Ám Zsuzsi legnagyobb álma, hogy az ő nyakéba kerüljön a világbajnoki aranyérem a borzalmas katasztrófa után válhatott valóra: egy hete Szlovéniában az IBFF szövetség Fitness Modell világbajnoka … Olvass tovább

Két barátnője van Damu Rolandnak

A Bors megtalálta Damu Roland jelenlegi barátnőjét, akivel közösen bérelték azt a lakást, ahol a gyanú szerint a színész nemi erőszakot követett el volt kedvesén, Tímeán. Új lány: Arcát egyelőre nem vállalja a nyilvánosság előtt Damu Roland kedvese, Regina, ám arról készségesen beszélt a Borsnak, hogy mennyire megdöbbent azon, mivel vádolják a barátját. – Másfél … Olvass tovább

Elég a kurválkodásból a lakótelepen!

Tiszavasvári – Türelmi zónát jelölt ki a prostituáltaknak az önkormányzat Tiszavasváriban, mert az örömlányok egy lakótelep mellett kínálták magukat, gyerekek szeme láttára. Fülöp Erik , Tiszavasvári jobbikos polgármestere pénteken jelentette be, hogy a prostituáltak január elsejétől csak a településtől távol, egy külterületi részen végezhetik tevékenységüket, amelyet a területkijelölés eredményeként a hatóságok szigorúan ellenőrizhetnek és hatékonyan … Olvass tovább