2010 TOP keresőszavai

2010 TOP keresőszavai: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Mennyit költ a magyar a kurváknál?

Érdekes elemzéseket közölt a KSH a tavaly novemberben megjelent GNI Inventory c. kiadványa: ebből kiderült hogy a magyarok a legősibb szolgáltatásra 2008-ban mintegy 165 milliárd forintot költöttek.
2010 novemberében , amikor az Eurostat Magyarországra látogató szakemberei a KSH GNI Inventory c. kiadványát kézbe vették, elégedetten nyugtázták, hogy statisztikusaink mennyire alaposan tanulmányozták a feketegazdaságot. Figyelmük kiterjedt a szexiparból, és azon belül a prostitúcióból származó jövedelmekre is. Ehhez hasonló alapos elemzés kevés EU tagállamban látott napvilágot. Az adat visszhangot keltett a nagyvilágban, a Wall Street Journal is foglalkozott vele. De mennyire megalapozott ez az adat? Tényleg igaz, hogy honfitársaink a teljes magyar bruttó hazai termék, a GDP (ez 2008-ban majd 27 ezer milliárd forint volt) 0,6 százalékát fordították „fizetős szerelemre”?
A prostitúció és a „szexipar” a hazai feketegazdaság viszonylag kis részét alkotja. Egyes vélekedések szerint a feketegazdaságból származó jövedelmek a GDP harminc százalékát is elérik. Mások túlzónak, nagyságrenddel kisebbnek tartják ezt az adatot. A rejtett gazdaság nagyságát 2005-ben 3,2 ezer milliárd forintra becsülte a KSH, ami akkor a magyar GDP 14,9 százalékát tette ki. A statisztikusok ezt a területet „nem megfigyelt gazdaságnak” hívják.
Hogyan lehet megfigyelni a nem megfigyeltet, azt a szférát, mely mindent megtesz azért, hogy ne lehessen megfigyelni? Ha a jövedelemszerzés oldaláról közelítünk a hazai prostitúcióhoz, nem kapunk értékelhető adatokat. Mivel a prostitúcióhoz kapcsolódó számos tevékenység illegális (a prostituáltak és a vevők kerítése, a lányok futtatása, szobák kiadása ilyen célra, védelmi pénzek szedése), az örömlányok és örömfiúk nagy többsége nem vallja be jövedelmét, és adót sem fizet utána. Legfeljebb ezer magyar szexmunkás gyakorolja egyéni vállalkozási engedéllyel a mesterségét.
Kevés eredményt hoz az is, ha a felhasználói oldalról közelítjük a témát. Egyrészt mert a hazai fogyasztók nem teszik közhírré, hogy igénybe vették ezt a szolgáltatást, és hogy mekkora összeget fordítottak egy adott időszakban szex vásárlására. A fogyasztókat azért is nehéz elérni, mert a prostituáltak érdekvédelmét ellátó civil szervezetek szerint kétharmaduk külföldi, részben turista, részben pedig Magyarországon áthaladó kamionos.
Marad a kínálati oldal, azaz annak viszonylag pontos felmérése, hány szexmunkás van ma Magyarországon. Ez sem könnyű, hiszen a civil szervezetek által vélelmezett prostituáltak létszáma lényegesen több annál, mint amekkora létszámot figyelembe vesz a statisztika. Ráadásul nehéz felbecsülni azoknak a nőknek a számát, akik csak ritkán vállalnak szexuális szolgáltatást – például csak olyan időszakban, amikor nagyobb anyagi gonddal küzd a családjuk. Erről lehet olvasni a KSH GNI Inventory című kiadványának módszertani megjegyzéseiben.
E nehézségek ellenére azért készült statisztika a magyarországi „húspiacról” Szőkéné Boros Zsuzsa, a KSH szektorszámlák osztályának vezetője állította össze a GNI Inventory adatait, a „kínálati” és a „felhasználói” oldalra vonatkozó becslések összevetésével, ismerve a szolgáltatások árait, melyek az interneten hozzáférhetőek. (A statisztikusok 2002-ben az országúti szexet alkalmanként 4 ezer, a lakásokban nyújtottat 5 ezer, a bárokban kínáltat 6 ezer, a szállodai szexet pedig 17 ezer forintos árral számolták.) Nem egészen 10 éve, 2002-ben még csak 111 milliárd forintot fordítottak szexuális szolgáltatások megvásárlására.
E szolgáltatásokat az országút mentén abban az évben 132 ezer hazai és 66 ezer külföldi vette igénybe. Lakáson mintegy 90 ezren vásároltak szerelmet (ebből 60 ezer hazai, 30 ezer külföldi). Amennyiben a mintegy 110 ezer szállodában, illetve panzióban nyújtott szolgáltatást is számba vesszük (ebből 48 ezer hazai, 62 ezer külföldi), 2002-ben több, mint 400 ezer fogyasztóval számolhatunk, akiket mintegy 15-20 ezer hivatásos szolgáltató, és legalább ugyanennyi „alkalmi munkavállaló” szolgált ki. Arról, hogy hány magyar nő dolgozik Nyugat-Európában, illetve a nagyvilágban, és él abból, hogy testét árulja, még csak hozzávetőleges becslés sem áll rendelkezésre.
A legősíbb foglalkozás él és virul, még a gazdasági válság sem tudta az innen származó bevételek növekedését lefékezni: 2010-ben az előzetes becslések szerint a magyarok több mint 170 milliárd forintot költöttek szexuális szolgáltatásokra. Forrás HVG
További cikkek a témában: Kelemen Annával egy kúrás negyvenezer – Kurvákhoz járnak a magyar férfiak – Az exkurva feladta, kijött a villából – VV Gina szerint a kurvából lesz a jó feleség – Szexbotrányok, ribancok és hűtlen focisták – Luxusprostituáltak százezrekért – A fizetett szex egyszerűen kényelmesebb – A kurvákhoz járók nagy része értelmiségi – A Facebookon elcsábította, majd kegyetlenül megerőszakolta – A nő csak baszni és kiszolgálni való sovinizmus – A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás – Kurválkodik a politikus felesége – Megtámadták a szűz pináját áruló Lillát – Szexmunkások szervezete 48 millió forint támogatást kap. További cikkek a témában: A galaci faszszopó kurvák olcsóbban szopnak – Kamionos gyilkolja az útszéli pár meurós prostikat – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Az orosz cári balett tinilányainak és madamjainak titkaiból – Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon – Magyar lány szüzessége eladó – Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A prostitúció egy mély gödör – Sztárok és luxusmadámok – Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket – Luxusprostik az egyetemen, a tandíjat összebasszák – Utcalányt csinált belőlem – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1.rész 2. rész 3.rész 4.rész – Lecsukták a 17 éves borsodi prostituáltat – Hármat szeretnék: a szádat, pinádat, seggedet – A kurvák a legjobb pszichológusok – Keleti Györyi kurválkodott – Megbaszom az összes kurvát – Mit tett Molnár Anikó a hercegségben kétmillióért? – Kurva vagyok üss kedvedre, szopass meg, bassz szét – Virtuális húspiac: partner, szexpartner, masszázs, domina – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A legdurvább orgiák a sztárvilágban! – Kurva drága a kurva – Film a prostitúcióról: K1 – Lady Jenny domina testileg lelkileg megkínoz – Intim Center szexshop, Bp. Károly krt. 14. – Dughat egyet a győztes hacker – Ribancok masszázst hazudnak – Több tízezer magyar kurva külföldön – Kitálal Brunei szultán egyik háremhölgye – Kurvák hirdetőoldala a Szex-partner.hu – Stricik és megkéselt, eltört karú, letépett körmű örömlányok – A kiskorú kurvázós botrány után megbocsájt Ribéry neje – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szexmunkásnő a mobilcég reklámarca – Szeretek baszni, szopni, ribanc vagyok – A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás

Kurvákhoz járnak a magyar férfiak

A szexipar jelentősen hozzájárul a magyar gazdaság teljesítményéhez is: a Pénzcentrum.hu gyűjtése szerint 2008-ban 165 milliárd forintot hagytak a férfiak a prostituáltaknál. Mihálovits András, az internetes lap szerkesztője az InfoRádiónak megjegyezte: világszerte virágzó iparágról van szó.


Kevesen gondolnák, de a szexipar virágzása jelentős mértékben hozzájárul a hazai gazdaság teljesítményéhez. Ennek alátámasztására csak egy szám: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2008-ban Magyarországon a férfiak mintegy 165 milliárd forintot hagytak a prostituáltaknál.
Az örömlányok bevételei azonban csak az egyik szeletét jelentik a szexipari tortának. A szexboltokban, peep show-kban (kukkolók) és éjszakai sztriptíz bárokban sem kevés pénzt hagynak a magyar férfiak. És akkor még nem beszéltünk az interneten található előfizetős szexuális műsorokat sugárzó oldalakról. Az ágazatból befolyt pénz 636 millió euró (175 milliárd forint) volt 2007-ben. Ebből 152 milliárd forintot tett ki az illegális tevékenységből származó összeg.
A KSH közölte, hogy a táblázat adatai becslésen alapulnak és csak a nem megfigyelt (illegális, illetve nem regisztrált) tevékenységre vonatkoznak. A legálisan, regisztráltan végzett szexipari vállalkozások (például online szex shopok) adatait nem lehet külön kimutatni, mivel e cégeket főtevékenységük (például kiskereskedelem) szerint sorolják be. A rejtett gazdaság nagyságát egyébként 2005-ben 3285 milliárd forintra becsülte a statisztikai hivatal, ami a magyar GDP 14,9 százalékát tette ki. (A prostitúcióból származó bevétel akkor még „csak” 124 milliárd forint volt.)
A szexipar világméretekben a legjövedelmezőbb üzletág. Egy nemzetközi felmérés szerint minden másodpercben háromezer dollárt (630 ezer forintot) költenek pornóra a neten, ugyanekkor 29 ezren néznek pornográf tartalmakat, és minden másodpercben 372-en gépelnek be szexuális tartalmú keresőszavakat. Minden 39. percben készül egy-egy újabb pornó videó az USA-ban. Az iparág bevétele nagyobb, mint a technológiai óriásoké: a Microsofté, a Google-é, az Amazoné, az eBayé, a Yahoo!-é, az Apple-é, a Netflixé és az EarthLinké együttvéve. Csak az USA pornóbevételei meghaladják a nagy, országos hálózattal rendelkező televízió és rádiócsatornákét. Ugyanezen kutatás rámutat, hogy a közel 100 milliárd dolláros (21 000 milliárd forintos) lehet a világ szexbizniszének forgalma (beleértve a legális klubokat, videókat, magazinokat, stb. is).
Az amszterdami központtal működő prevenciós szervezet (Tampep) jelentése szerint az EU-ban tevékenykedő prostituáltak ötöde Romániából vagy Bulgáriából származik, száz szexmunkásból átlagosan négy Magyarországon születik. Földi Ágnes, a Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke a Pénzcentrum.hunak elmondta, hogy Magyarországon jelenleg mintegy 10-15 ezer prostituált dolgozik, akiknek 80 százaléka lakáson (ők az interneten hirdetők), 20 százaléka pedig az utcán várja a vendégeit. Egy-egy „légyott” ára igen változó. Az utcán szolgáltatást nyújtók már 5-6 ezer forintért is megkaphatóak, míg a háznál tevékenykedők 10-20 ezer forintot kérnek el óránként. A pár száz „luxusprostituált” pedig akár 1000 eurót (280 ezer forintot) is felszámol egyetlen alkalomért.
A recesszió azonban a pornóipart sem kerülte el. Kovács „Kovi” István a Hírextrának elárulta, hogy az amerikai piac mellett a magyar is egyre nagyobb problémákkal küzd. A DVD eladások visszaestek, aminek az oka, hogy az emberek a válság miatt nem szívesen adnak ki több ezer forintot (2-10 ezret) egy-egy pornó-DVD-ért. Kovi szerint nem csak a gazdasági válság okolható a pangásért, hanem az internet is komoly csapásokat mér az iparágra, valahogy úgy, ahogy néhány évvel ezelőtt a zenénél történt. Sokkal kevesebb film készül jelenleg, mint pár évvel ezelőtt. Több tőkeerős nagy cég a veszteségek elkerülése érdekében nem forgat filmeket, hanem az egyszer már elkészített alkotásokat adja ki újra. Öt-tíz évvel ezelőtt megjelent filmeket forgalmaznak, amivel úgy vannak jelen a piacon, hogy az nem kerül pénzbe.
Kovács István úgy látja, hogy évekkel ezelőtt több tízezer DVD-t el lehetett adni, manapság örülhetünk a pár százas eredménynek is. A válságot jól jelzi, hogy a szakmából lassacskán elfogynak a sztárok. Ma már nincs idő kinevelni őket, nincs idő foglalkozni velük. A felgyorsult életmód, az internet, és az, hogy egyre többen veszítik el a munkájukat, eltünteti a sztárokat ebből a műfajból.
A szexiparból befolyt bevételek egy kisebb hányadát teszi ki a szexshopok és szexuális segédeszközöket forgalmazó internetes oldalak forgalma. Magyarország egyik jelentős, ilyen tevékenységet folytató internetes oldala, a Szeresdmagad.hu elmondta, hogy havonta pusztán pár millió forintos bevételt könyvelhetnek el még a legnagyobb értékesítők is.
Hazánkban a nyugati országokhoz képest kevesebb szexuális segédeszközt lehet eladni. A legnépszerűbb termékek a vibrátorok, a férfiaknak szánt maszturbátorok és a síkosító-szerek. Főként a középkorú, 25-50 év körüli generáció vásárol ilyenfajta termékeket. A válságot a szexipar e része nem érezte meg, a forgalom az utóbbi öt évben nem csökkent.

A fizetett szex egyszerűen kényelmesebb

Az elit kurvák nem az utcán állnak. Általában nem szenvednek agresszív futtatóktól, nincs mindennapi anyagi gondjuk, és a rendőrök sem tartóztatják le őket, ha tetten érik. De ami a legfontosabb: nem csak a testüket árulják, sokkal többet annál.
Ők a luxusprostituáltak szűk körébe tartoznak, akik gazdag üzletemberekkel, politikusokkal, külföldi dúsgazdag turistákkal találkoznak, nem csak a szex kedvéért. A férfiak velük jelennek meg fontos vacsorákon, színházba, operába, éttermekbe járnak velük, de persze nem marad el a testi közeledés sem.
A luxusprostituáltak legtöbbje főiskolát vagy egyetemet végezett, és több nyelvet beszél tökéletesen, hiszen ez a minimálisan kell ahhoz, hogy külföldi üzletemberekkel tudjon kommunikálni. És természetesen nem keresnek rosszul, sőt! Ugyan saját tarifáját egyikük sem szívesen árulja el, azt mondják, nagy összeg. És persze nagysága attól függ, mit is kíván a vendég.
A kéjnőként majd futtatóként dolgozó Jodi Gibson, „művésznevén” Babydoll könyvet is írt tapasztalatairól. Azt állítja, azért van szüksége a legtöbb hírességnek és gazdag embernek prostiltuáltra, mert nem akarják megkockáztatni azt, hogy az illető egy szerelmes éjszaka után elmenjen az első bulvárlaphoz, és másnap az egész világ erről beszéljen.
Ezzel szemben ezeknek a hölgyeknek természetes a diszkréció, arról nem beszélve, amit Gibson is kiemelt: „a fizetett szex egyszerűen kényelmesebb”. A madám évente ezer ügyfelet szolgált ki háromszáz lánnyal: egy nyári bevétel az egymillió dollárt is elérte. Egy-egy jobb hírű nő akár ötszáz-ezer dollárt, vagyis százötven-háromszázezer forintot is megkeres egy este.
További cikkek a témában: A kurvákhoz járók nagy része értelmiségi – A Facebookon elcsábította, majd kegyetlenül megerőszakolta – A nő csak baszni és kiszolgálni való sovinizmus – A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás – Kurválkodik a politikus felesége – Megtámadták a szűz pináját áruló Lillát – Szexmunkások szervezete 48 millió forint támogatást kap. További cikkek a témában: A galaci faszszopó kurvák olcsóbban szopnak – Kamionos gyilkolja az útszéli pár meurós prostikat – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Az orosz cári balett tinilányainak és madamjainak titkaiból – Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon – Magyar lány szüzessége eladó – Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A prostitúció egy mély gödör – Sztárok és luxusmadámok – Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket – Luxusprostik az egyetemen, a tandíjat összebasszák – Utcalányt csinált belőlem – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1.rész 2. rész 3.rész 4.rész – Lecsukták a 17 éves borsodi prostituáltat – Hármat szeretnék: a szádat, pinádat, seggedet – A kurvák a legjobb pszichológusok – Keleti Györyi kurválkodott – Megbaszom az összes kurvát – Mit tett Molnár Anikó a hercegségben kétmillióért? – Kurva vagyok üss kedvedre, szopass meg, bassz szét – Virtuális húspiac: partner, szexpartner, masszázs, domina – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A legdurvább orgiák a sztárvilágban! – Kurva drága a kurva – Film a prostitúcióról: K1 – Lady Jenny domina testileg lelkileg megkínoz – Intim Center szexshop, Bp. Károly krt. 14. – Dughat egyet a győztes hacker – Ribancok masszázst hazudnak – Több tízezer magyar kurva külföldön – Kitálal Brunei szultán egyik háremhölgye – Kurvák hirdetőoldala a Szex-partner.hu – Stricik és megkéselt, eltört karú, letépett körmű örömlányok – A kiskorú kurvázós botrány után megbocsájt Ribéry neje – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szexmunkásnő a mobilcég reklámarca – Szeretek baszni, szopni, ribanc vagyok – A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás

A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás

kurva_strichelA legősibb, és a keresletet szemlélve valószínűleg örökbecsű szakma, még világnapja is van, június 2-án. Magyarországon az emblematikus Rákóczi tér helyett már inkább lakóparkokban és az interneten zajlik, és már csak a prostik egyharmada igazi utcalány. Modern hetérák és kuncsaftjaik.
Akadnak férfiak, akik rendszeres látogatói a prostituáltaknak, mások csak fantáziálnak róluk, és olyan is van, aki még a gondolatától is irtózik, hogy a szexért fizessen. Egy biztos: mindig is léteztek, létezni fognak, és kuncsaftjuk is mindig akad majd. A kérdés csak az, milyen keretek között működik a szexuális szolgáltatást nyújtó ipar. Az internetes fórumok szerint a fővárosban a Rákóczi tér felszámolása után a lányok nagy része kihúzódott a külső kerületekbe, sokan pedig bordélyházakban vagy magánlakásokon gyakorolják hivatásukat. Az újépítésű lakóparkokban szinte mindenhol előfordul néhány prosti. A tizenharmadik kerület egyik legnépszerűbb, nagynevű lakóparkjában is találunk néhányat, meséli egy ott lakó budapesti férfi, a 37 éves István. „Laknak itt néhányan, tudom, kik ezek a hölgyek, rendszeresen összefutok velük a liftben. Nagyon csinosak, kedvesek, délután kelnek, úgyhogy engem igazából nem zavarnak, nem csapnak hangzavart, teszik a dolgukat.” – meséli mosolyogva az otthonában dolgozó könyvelő.
A kuncsaftok 70%-a nős: Ha valaki prostituáltat szeretne, nincs nehéz dolga, a legegyszerűbb, ha autóba ül, persze ha tudja, hol kell az örömlányokat keresnie. A kocsi azonban általában kényelmetlen, így a legcélravezetőbb, ha az interneten hirdető lányokat választja, és szobára megy. Ott eldöntheti, épp melyik szolgáltatást veszi igénybe, hisz a skála igen széles. Választhat többfajta opció közül, ezek részleteiről a fórumokon olvashat. A legnépszerűbb, erotikus masszázst hirdető oldalak között a www.beszamolok.hu-t, a www.rosszlanyok.hu-t vagy a www.masszazsinfo.hu –t említhetjük, de a szolgáltatás internetes kínálata szinte határtalan. A férfiak nagy része állítja, hogy azért keres fel prostikat, mert azzal senkinek sem okoz fájdalmat, illetve azért, mert otthon nem kapja meg azt, amit szeretne. A statisztikák szerint a prostituáltaknál megforduló kuncsaftok több mint 70 százaléka nős férfi, aki az örömlányoknál éli ki perverzióit. Ilyenek az anális szex, a pisiszex, és a szado–mazo.
azsiai-kurvakA kiküldetésben megnézem az erotikus szolgáltatókat: De nemcsak a perverzió hajtja a férfiakat a prostituáltakhoz. Vannak, akik csak változatosságra vágynak. A negyven éves Géza így ír szexuális kalandjairól. „A munkám miatt sokat vagyok távol. Néha 4-5 hetet egyfolytában. Egészséges ember vagyok én és a feleségem is. Nem vetjük meg a szexet. Hogy melyikünk mit csinál amíg külön vagyunk, az egyszerűen tabu, nem téma soha közöttünk. Abban biztosak vagyunk mindketten, hogy nincs egyikünknek sem állandó szeretője. Lehet, hogy a feleségemnek van alkalmi, amíg nem vagyok otthon, de azt mondom: nem várhatom el, hogy szűzen várjon otthon, amíg én a kiküldetésben megnézem az erotikus szolgáltatókat. Többször masszázst, ritkábban prostit. És ez így van jól, az egészséges szex és a jó házasság mindennél többet ér! Inkább egy kis alkalmi félrehúzás, mint a dili, a válás a piálás vagy az anyagok.” – vélekedik a negyven éves férfi.
A férfiak nem tartják megcsalásnak: A prostituáltként dolgozó nők elmesélése szerint legtöbbjüket a pénz, a jó kereseti lehetőség motiválja. A kuncsaftok között sok a vezető beosztású, jó anyagiakkal rendelkező férfi, akik a rengeteg munka mellett nem találnak komoly kapcsolatot. De a visszatérő vendégek között előfordul olyan is, aki azért jár örömlányhoz, mert otthon nem érzi magát férfinak, és egy prostituált lealázásával legyőzi a kisebbségi komplexusát. Egy pár éve a szexiparban dolgozó 36 éves kétgyermekes anya nyíltan mesél az interneten arról, hogyan keveredett a szakma közelébe. „ Elváltam, munkanélküli lettem, és egy idő után nem tudtam fenntartani az addig megszokott egzisztenciámat. Kibéreltem magamnak egy lakást, és azóta ott fogadom a kuncsaftokat. Nem könnyű munka, de el kell tartanom a gyermekeimet elvált nőként. Azt látom, hogy a férfiak zöme egy ilyen fizetős légyottot nem vesz megcsalásnak. Hiszen érzelmileg nem kötődik hozzám, egy nyers kielégülés a részéről az egész. A baj akkor kezdődik, amikor két év után is visszajár. Ez már elgondolkoztató.” – teszi hozzá.
Együtt választjuk ki a lányt: A feleségek, élettársak között akadnak olyanok, akik szemet hunynak a dolog felett, és elfogadják, hogy férjük, partnerük néha félrejár. Anna húsz éve él házasságban, és tud párja kilengéseiről. „Én néha elengedem a férjem ilyesmire. Együtt választjuk ki a lányt, majd részletesen beszámol a dologról. Utána jó újra elcsábítani vagy viccelődni a dolgon. Egyetlen egy bajom van csak ezzel, hogy nem találtunk még olyan prostit, aki teljes mértékben megfelel a férjem ízlésének, és plusz pénzért megengedné, hogy nézzem, vagy hogy esetleg be is szálljak. Szerintem a mai kapcsolatok legnagyobb baja, hogy valami olyannak akarnak megfelelni, amiről azt hiszik, hogy annak kell. Ez sajnos a nőkre főként igaz. – vélekedik egy internetes fórumon a feleség.
A budapesti helyzet ma: A prostituáltakat a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete tömöríti Magyarországon. Az internetes fórumok szerint jelenleg Budapesten a rákospalotai Felsőkert utca, a ferencvárosi Szabadkai út, a kőbányai Gyógyszergyári út valamint a budafoki Kamaraerdei út számít türelmi zónának. Itt legálisan dolgozhatnak a prostituáltak, így ott a rendőrség sem zaklathatja őket, feltéve, hogy nagykorúak, az orvosi papírjaik rendben vannak, és csak felkínálkoznak. Ez utóbbi kitétel arra vonatkozik, hogy azok a cselekmények, amelyek a prostitúcióhoz kapcsolódnak, továbbra is büntetendőek. Ilyen például az üzletszerű kéjelgés elősegítése, a szobáztatás, a nyilvánosház, és bordélyház fenntartása is. Ezen túl a 18 éven aluliak beszervezését, a kerítést emeli ki a törvény. Sokak szerint a türelmi zónák kijelölése nem lehet megoldás, hiszen a prostituált maga is áldozat, és a törvénynek nem szabadna még ennyire sem elősegíteni e tevékenység legalizálását. Az idei adatok szerint a szexmunkások harminc százaléka dolgozik csak az utcán, a többiek hirdetések útján a lakásukban űzik az ipart.
A koncentrációs táborok bordélyai: A koncentrációs táborok rabjutalmazó bordélyházaira legtöbben szégyenük miatt nem akartak emlékezni. Heinrich Himmler 1941-ben rendelte el a koncentrációs táborokban bordélyházak felállítását, a náci vezető ugyanis úgy gondolta, hogy a férfi rabok jobban teljesítenek a munkatáborokban, ha jutalmuk szex lehet. Himmler emellett a táborok férfi lakói közötti szolidaritás megbomlasztására is alkalmasnak találta a „speciális blokkok” létrehozását. 1942-től kezdve 200–300 női fogoly került ki a ravensbrücki női táborból, akiket 10 koncentrációs táborba osztottak szét. A prostitúcióra kényszerített nők keresztények voltak, többségük „antiszociális” magatartása miatt került fogolytáborba. Bár a náci Németország hivatalosan törvénytelennek minősítette a prostitúció intézményét, az SS elit alakulatai elégedettek voltak a tábori bordélyházak üzemelésével, így elkerülhetőnek látták a homoszexualitás katonák közötti megjelenését is.
Magyar prosti- történelem: 1950-ben a kommunista kormányzat „megszüntette” a prostitúció intézményét. Bezáratta a bordélyházakat, és a lányokat átképezte. 1950-ben Magyarország aláírta a New York-i Nemzetközi Egyezményt, amelyben garantálja a prostitúció és nőkereskedelem felszámolását. Azonban a lányok szoros rendőri felügyelet alatt dolgozhattak, ha nem is hivatalosan. A 1970-es évek növekvő idegenforgalma hatására számuk egyre nőtt. A rendszerváltást követő társadalmi polarizáció, a növekvő munkanélküliség és az új, keleti drog- és fegyverpiacok terjeszkedése következtében a prostitúció robbanásszerű mértéket öltött Magyarországon. Mivel a kormányzat és a társadalom képtelen volt ezt megfékezni, felmerült a nyilvánosházak újbóli megnyitásának gondolata. A New York-i egyezmény kikerülésére az 1980-as években „masszázsszalonok” jöttek létre. Az 1990-és években a prostitúció fő munkaterülete áttevődött a városok perifériájára, be- és kivezető útjaira, az országutakra, kamionparkolókba. Egy tanulmányból kiderül, hogy 2004-ben Budapesten már több mint ezer bordélyház üzemelt. 1999 óta Magyarországon legális a prostitúció, bizonyos feltételek mellett egyéni vállalkozói igazolvánnyal űzhetik a lányok az ipart.
További kurvás témák: Kurválkodik a politikus felesége – Megtámadták a szűz pináját áruló Lillát – A zaklató tanár – Éjjeli lepkevadászat, bordélyvilág a régi időkben – Orosz szűzpinák eladók – Vetkőztek a politikus nők – Al Gore volt alelnök a masszőrnőt akarta dugni – Marilyn Monroe pornóval indító politikuskurva volt – Szexmunkások szervezete 48 millió forint támogatást kap. További cikkek a témában: A galaci faszszopó kurvák olcsóbban szopnak – Kamionos gyilkolja az útszéli pár meurós prostikat – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Az orosz cári balett tinilányainak és madamjainak titkaiból – Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon – Magyar lány szüzessége eladó – Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A prostitúció egy mély gödör – Sztárok és luxusmadámok – Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket – Luxusprostik az egyetemen, a tandíjat összebasszák – Utcalányt csinált belőlem – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1.rész 2. rész 3.rész 4.rész – Lecsukták a 17 éves borsodi prostituáltat – Hármat szeretnék: a szádat, pinádat, seggedet – A kurvák a legjobb pszichológusok – Keleti Györyi kurválkodott – Megbaszom az összes kurvát – Mit tett Molnár Anikó a hercegségben kétmillióért? – Kurva vagyok üss kedvedre, szopass meg, bassz szét – Virtuális húspiac: partner, szexpartner, masszázs, domina – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A legdurvább orgiák a sztárvilágban! – Kurva drága a kurva – Film a prostitúcióról: K1 – Lady Jenny domina testileg lelkileg megkínoz – Intim Center szexshop, Bp. Károly krt. 14. – Dughat egyet a győztes hacker – Ribancok masszázst hazudnak – Több tízezer magyar kurva külföldön – Kitálal Brunei szultán egyik háremhölgye – Kurvák hirdetőoldala a Szex-partner.hu – Stricik és megkéselt, eltört karú, letépett körmű örömlányok – A kiskorú kurvázós botrány után megbocsájt Ribéry neje – Dominák szolgái többnyire diplomások – Szexmunkásnő a mobilcég reklámarca – Szeretek baszni, szopni, ribanc vagyok

Éjjeli lepkevadászat, bordélyvilág a régi időkben

kurvazas_magyarorszagonBékebeli kurvázások: Szeretjük számon tartani értékeinket. Albumokat, monográfiákat és történeti munkákat készítünk belőlük. Lehet albumunk a legszebb várainkról, művészeti alkotásainkról, heraldikánkról, labdarúgásunkról, a balatoni hajózásról, a budapesti tömegközlekedésről, a fotográfiáról etc. Így van ez mindenütt: vannak nagy összefoglaló művek a kávéról, borról, csokoládéról, nyakkendőről, gyűszűkről, mandzsettagombokról és még kitudja mi mindenről.
Aztán vannak kevésbé promotált kurva témák. Olyanok, amiket nem szeretünk lobogtatni, amikről nem készülnek hasonló összefoglaló művek, egészen egyszerűen azért, mert nem vagyunk rájuk túl büszkék. Nem készülnek például nagy, színes-látványos összefoglaló albumok történelmünk hitvány alakjairól, vagy mondjuk az alkohol vagy a dohánytermékek árnyékos oldaláról sem, (mert arról, hogy a nemes ital illetve a dohánylevél valamely fajtája miként készül, persze igen.)
Császtvay Tünde kiadványa egy hasonló, a hétköznapi értékrendszerben nem elhelyezhető témát dolgoz fel: a bordélyok, a prostitúció, a pornográfia jelenlétét a történeti Magyarországon. A kurvázásét, magyarán. Mert az egy dolog, hogy a mai Európában egy átlagembernek Magyarországról biztos, hogy eszébe jut a fejlett és minőségi erotika- valamint pornóipar, de bizony nemzeti nagyjaink dicsfényben úszó történelmi idejében sem volt ez másképp, hát még a kiadványban taglalt időszakban, mikor is Budapest nagyvárossá nőtte ki magát.
Az Éjjeli lepkevadászat nyugati típusú, könnyen befogadható album, mely a 19. század közepétől követi figyelemmel a magyarországi prostitúció útját fényképek, újságcikkek, képeslapok, viccek, beszámolók, szépirodalmi művek segítségével. Nincsen túlbonyolítva, nem tanulmány, a lábjegyzetek is csak a legfontosabb információk közlésére szorítkoznak. Nem, vagy csak ritkán foglalnak álláspontot, nem ítélkeznek, hanem tényszerűen közlik az adott képanyaghoz, újságcikkhez, forráshoz tartozó legfontosabb tényeket, tudnivalókat. Például.: „Katalógusból rendelhető művészi aktfotó”, vagy „Beállított erotikus fotó a 1900-as évekből”, de a bizarr anyagokhoz tartozó szövegleírásokban is megmarad a távolságtartás: „Rézkarc illusztráció a Júlia és a nők című, leszbikus szerelmi kalandok sorát elmesélő regényből, mely 1888-ban játszódik” – a rézkarcon egy agár részesít orális örömökben egy kéjtől vonagló nőt. És vannak persze egészen hasznos pluszinformációk: megtudhatjuk, hogy például Becker Béby, aki a húszas évek Magyarországának egyik leghíresebb táncosa volt, főleg a vetkőző műsorszámaival hívta fel magára a figyelmet, amit baráti összejöveteleken kérés nélkül is előadott – így Karinthy Frigyeséknél is. Ugyanígy a híres kaméliás hölgy, Pilisi Róza is több ismert személlyel, politikussal tartott kapcsolatot, például Pekár Gyulával és Krúdy Gyulával.

Az erotika ipar fejlettségét mi sem szemlélteti jobban, mint a súlyos, nagyméretű album, mely töménytelen anyagot tartalmaz. Van itt minden, prostituáltak ajánlkozó levelei, nyilvános házak és kéjnők számának kerületekre osztott pontos nyilvántartásai, kéjnő-nyilvántartási formanyomtatványok, erotikus képeslapok, műtermi és amatőr erotikus és pornófotók, rajzok, grafikák. Az egyik legmeghökkentőbb egy több oldalas műszaki tervrajz, a soproni Küttel Olga által tervezett emeletes luxusbordélyház tervrajzai: homlokzatrajz, alaprajz, műszaki tervek.
A szélsőségekből is jut bőven az olvasónak, de a válogatás nagy hangsúlyt fektet a minőségi erotika irányzatoknak. Ízléses, beállított műtermi aktfotók százait, korabeli költők szerelmes és erotikus verseit közli az album. A békebeli Magyarországnak mindez látszólag természetes eleme, harisnyakötős-kalapos, molett és teltkarcsú hölgyek fotói inkább bájt és éteri nyugalmat sugároznak: a finomabb, ízlésesebb kivitelezésű fotográfiák a mai kor mindent látott olvasójának már tényleg inkább esztétikai élményt nyújtanak és kevésbé erotikusat.
A kötet persze nem áll meg ezen a ponton. Előre haladva egyre borúsabb hangulat uralja el az albumot. A korral haladva egyre több a szélsőséges erotikus anyag, gyarapodnak a durva pornográfiára építő vágykeltő fotók, képeslapok. Egyre több a direkt ábrázolás. Míg az album elején, a korai időszakokban a meztelenség is mindig némi finom diszkrécióval lett megjelenítve (véletlenül a legfontosabb részekre hulló sál, szégyenlősen összezárt lábak) addig a kötet második felében gyarapodnak a nyers, széttárt lábú, bizarr testhelyzetekbe állított nőket és férfiakat ábrázoló fotók, tömegjelenetek, kemény szexuális akciók.
Egyre nagyobb hangsúllyal jelennek meg a prostitúció árnyoldalai: nemi betegségeket bemutató kézikönyvek, tüneteket ábrázoló rajzok, gyógymódok, megdöbbentő statisztikai adatok a lakosság nemi betegségekben szenvedő hányadáról, fertőző utcanőket feljelentő levelek másolatai, meggyilkolt prostituáltakról szóló bűnügyi jegyzőkönyvek, kamaszlányok ajánlkozó levelei. Íme egy részlet: „[…] Kérem engem odaájáltak, hogy lenne oly szíves értem jönni és van egy kis adoságom. és kérem lenne olyan szíves és írni hogy van e szükséke lányra. Kérem még üzletbe nem voltam mert még nagyon fiatal vagyok. Kérem legyen szíves írni, mert várok választ és okvetlen és kérem magam lakok… Persze az Éjjeli lepkevadászat nem tanulmány. Így nem születnek nagy következtetések a végére, nem ítélkezik és nem véleményez. Nem takargat semmit, de nem is akar megrendíteni. Ez az album egy nagyszabású kordokumentum, mérhetetlenül sok, talán kicsit túl sok anyaggal és látszólag rengeteg kutató- és gyűjtőmunkával. Ha a szó klasszikus értelmében nem is hasznos, mindenképpen értékes és főleg érdekes kötet.
További kurvázások: A galaci faszszopó kurvák olcsóbban szopnak – Kamionos gyilkolja az útszéli pár meurós prostikat – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Az orosz cári balett tinilányainak és madamjainak titkaiból – Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon – Magyar lány szüzessége eladó – Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk – TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon – A prostitúció egy mély gödör – Sztárok és luxusmadámok – Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket – Luxusprostik az egyetemen, a tandíjat összebasszák – Utcalányt csinált belőlem – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1.rész 2. rész 3.rész 4.rész

A kurvázós fószer

Igaz történet, valóban megtörtént. Ismerek egy pasit, 35 éves. Zoltán nem dolgozik 20 éves kora óta. Hobbija a bringázás és építés, az ahhoz való alkatrészeket olcsón beszerzi, összerakja a cuccot, majd eladja jópénzért. Szenvedélyes gyűjtő is emellett. A szüleivel él 35 éves kora ellenére. Van egy barátnője már 9 éve, aki bejár a lakóhely melletti nagyobb városba, ő eladóként dolgozik reggeltől késő délutánig. A hölgy 32 éves, ott lakik a pasikánál és annak családjánál, az övéké a lakás felső szintje. Mivel Zoltánnal elég sokat beszélgettünk 2 éven át, így megismertem közelebbről. Rengeteget sztorizgatott az egész életéről, és arról is, hogy mennyire imád szexelni a nőjével, orrba-szájba, análba, mindenfelé, és mivel Ő az olcsó megoldásokat szereti, így síkosító helyett előszeretettel használ pl. Rama-margarint-ritka perverz egyed. A barátnője elég szerény csaj, kedvesnek ismertem meg, egyetlen perverziója, hogy szeret a városban sétálni a pasijával-ezért sem értettem soha, hogy hogyan hozta a sors őket össze. Zoli gyakran ült a parkban, és nézte az arrajáró gimnazista lányokat, fiatalokat, nőket, akár az idősebbeket is, és fantáziált róluk, ismerkedni próbált, de szerény természete miatt mégsem mert sosem kezdeményezni. Teltek a hetek, hónapok, sőt évek, amikor rájött, hogy a párkapcsolatában nem kapja meg azt amire vágyott (a napi 5x-i szexet -plusz este egy kis kézimunkát-), továbbá nehezményezte, hogy a barátnője dolgozik, és kimerülten ér haza a munkából, kimarad a rendszeres szexuális együttlét-így kezdtek elhidegülni egymástól.
Egy szép napon teljes magányában ücsörgött Zoltán a közeli parkban, és azon gondolkodott, hogy mennyire sivár az élete, a nőjével nem kefélhet naponta akár többször is, nincs munkája, az anyjáéknál él, és az egyetlen szórakozása a bringázás. Mivel szeretett kilómétereket tekerni, ezért gyakran látott az út szélén hölgyeket, kik testüket kínálták némi pénzért. Az jutott eszébe, hogy ők biztos nem utasítanák vissza, nem égne be, mint mondjuk fiatalabb csajoknál, így szóba elegyedett velük. Teltek, múltak a napok, hetek, Zoli minden nap kijárt az örömlányokhoz(akik meg kell jegyeznem már rég nem lányok voltak, a 30-as, 40-es éveiket taposták az út mentén) Beszélgettek minden nap órákat, hogy hogyan kerültek ki, mióta űzik az ipart, mennyire fárasztó, hány kuncsaft van egy nap, szóval mindenről, az élet nagy dolgairól. Természetesen csak azért volt erre szükség, mivel pénze sem igazán volt, és kezdeményezni sem mert a kurváknál. Aztán egyszer csak eljött az a bizonyos nap. A barátnőjétől kért pénzt-isten tudja mit mondott, mire kell- és belevágott a dologba. 3000 lett volna a dugás, de lealkudta 2000-re, majd jól megfarkallta a kurvát. Zoltánnak nem volt elég, és kérte, had nyalhassa ki. Meg is történt a dolog, az egyik nem engedte, de a másik örömmel bevállalta a potya nyalást. Majd jött a következő hét. Az anyja pénzén ment legközelebb, majd legközelebb, és bevállalósabb lett, mivel eléggé baráti kapcsolata lett a csajokkal. Elment vásárolni nekik tampont, óvszert, bármit, amit kértek, cserébe ingyen szopást kapott, a végén pedig már arra is rá tudta venni az egyiket, hogy gumi nélkül dughassa. Itt kezdődtek a problémák. Pár nappal az akció után ronda kiütések jelentek meg a farkán, fájt, égett, szúrt, viszketett neki. Orvoshoz nem ment inkább, mivel TB-t nem fizet, így neten kereste meg mi lehet a probléma, majd elment a gyógyszertárba pirulákért, aztán 3-4 nap múlva meggyógyult. A „poén”, hogy mikor jobban ment, visszament ugyanahhoz a kurvához megdugni gumi nélkül ismét.
. . . Eltelt 2 hónap, a kurvák imádták, jó beszélgetőtárs volt, segített is nekik ha kellett valami, bár rendesen lealkudta őket, néha már nem is kellett fizetnie. Gondolt egyet, és perverzitása olyan fokra hágott, hogy elhatározta, elmegy Pestre, és vesz a Józsefvárosin Viagrát, majd órákon át keféli a kurvákat. Meg is történt, aztán pár hónapig nem is lehetett hallani felőle. A barátnőjétől annyira elhidegül, hogy amióta a kurvákhoz jár nem is dugtak, a csaj nem firtatta az okát, jó volt neki így is a kapcsolat. Eltelt az első prostival folytatott élmény után 1 év. Megkeseredetten látom a parkban magányosan ülni Zoltánt, aztán elkezdünk beszélgetni egyik haverral, hogy mi történt vele az elmúlt időszakban. Kiderült, hogy volt olyan, mikor a rendőrök épp lecsaptak a kurvákra, ő meg dugta az egyiket, aztán úgy menekült el bringával a helyszínről. Azt tudni kell, hogy a rendőrök rá voltak állva, azt hitték ő futtatja a lányokat, de mondták a prostik, hogy ő csak kuncsaft. A legújabb hír róla, hogy nem jár a nőkhöz. Hogy miért? Erdős-füves területen elégítette ki a kurvákat, ahol rengeteg gaz van, és sok a kullancs is. Mint kiderült, Lime-kóros lett, minden ízülete fáj, be van dagadva a bokája is, lázas, de nem megy el orvoshoz. Miért?Mert fél, hogy kiderül, hogy AIDS-es.

A pasik miért kurváznak

Sok feleségben, családanyában, barátnőben felmerült már a kérdés, hogy a megvetés, lenézés ellenére miért fordul a pasik többsége prostituálthoz. Pszichológussal folytatott beszélgetésünk alapján hat pontba szedtük a lehetséges okokat, amiket a szakember szerint a nők nem értenek meg, de ideje lenne elfogadniuk. Tucatszámra jelennek meg könyvek a prostituáltak életéről, munkájáról és a megpróbáltatásaikról, ezzel szemben minket most az érdekelt, hogy a férfiakat mi motiválja arra, hogy fizessenek egy-egy aktusért. Lányok pedig bőven vannak, ha csak egy oldalt nézünk, már tiszta kánaán! Tovább a teljes cikkre

Prostihoz jár, de miért?

A szexiparban rengeteg pénz és lehetőség van. De miért is van igény a prostituáltak szolgáltatásaira? Ugorjunk fejest a témába. Boncolgatva a kérdést, végül öt kategóriába soroltam azokat a férfiakat, akik utcai örömlányoknál keresik a kielégülés lehetőségeit. Az első, és szerintem legnagyobb számú azon férfiak csoportja, akik bizonyos okokból kifolyólag prostikon kívül más nőket nem kapnának meg valószínűleg. Tovább a teljes cikkre

Akciós szopás, és fizetek hogy kiverhessem!

akcios_oralszexNagyon úgy tűnik, hogy a válság elérte a legősibb iparágat is. Szeretem a neten nézegetni a kurvákat, öröm látni, hogy mindenféle nőt találni, és bármilyen vágy kielégítésre talál. Némi olcsó örömöt, és motivációt  keresve bukkantam a leleményes Marikára, aki – remek üzleti érzékről téve tanúbizonyságot – akciós szolgáltatásokkal várja a kuncsaftokat. Nem elhanyagolható tény, hogy olyan intimitásai mellett, mint a hatalmas mellek és dús szőrzet, szűztelenitést is vállal, úgyhogy lehet, hogy valamelyik szerény fiúból egy kis pénz ellenében nagyfiú lesz végre! Aj, hol van már az első nő…

A Szex-partner.hu oldalon találtam Harisnyás Reni érdekes hirdetését: „Te vered, én ujjamzom magam…” Na ez is érdekes, akkor mi ebben a jó, ha csak kiverem magamnak…

Kurvázó sztárok

Fizetni a testi szerelemért ősi dolog, és nem ritka, hogy Hollywood nagyjai is a prostituáltaknál keresik az örömöket.
kevin_federlineKevin Federline
Bár Britney Spears volt férjura újabban a jó családapa szerepében csillog – vagy az énekesnő olyan rossz anya, hogy még K-Fed is jónak tűnik utána? –, korábban ennyire nem ütközött ki családcentrikus énje. A táncos rendszeresen járt át Las Vegasba, drogokkal és prostituáltakkal fűtött bulikra, egész addig, míg néhány vegasi lány ki nem tálalt a kalandokról:
– Kevin nagyon tudott bulizni. Akkor is eljárt ide, mikor Britney gyereket várt. Meglátogattunk két kaszinót, aztán visszamentünk a lakosztályába. Rengeteg drog volt – fű, extasy, kokain is akadt. Exstasyt szedtünk a limuzinjában, és a hotelben egyszer össze is rogyott, míg ágyba kerültünk – mondta Danielle Coakley.
Az egyik vegasi sztriptíztáncosnő, Vanessa Hullihan elárulta azt is, hogy hosszú hétvégéket töltött Federline-nal, aki imádta esténként 500 dollárért nyújtott szolgáltatásait:
– Azt is mondta, hogy akár össze is jöhetnénk, ha nem lenne nős. Néha nagyon vad bulikat rendezett. Egyszer benyitottam a lakosztályába, és tele volt minden meztelen prostikkal – nyilatkozta a mintaapáról Hullihan.

ben_affleckBruce Willis és Ben Affleck
A két filmsztár akkor bukott le, mikor a boltokba került a hollywoodi madám, Jody „Babydol” Gibson önéletrajzi könyve. A fülszöveg már önmagában garantálta a feltűnést:
– Ez a könyv arról szól, hogy miként szolgáltam ki a hollywoodi elitet. No meg persze a szexről. Ben Affleck forró éjszakáitól egy szőkeséggel egészen Bruce Willis pezsgő áztatta kalandjaiig – szólt a rövid ismertető.
Gibson ügyfeleinek listáján állítólag hosszabb ideig szerepelt a két filmsztár. Affleck elsősorban egy Alessya nevű lány szolgáltatásaiért volt oda, míg Willis volt, hogy öt nőt is rendelt magának. A hosszú klienslistán szerepelt még James Belushi, vagy a Sex Pistols legendás punkgitárosa, Steve Jones is.

Charlie Sheen
Sheen sosem tartozott az önmegtartóztató hollywoodi sztárok közé, nem meglepő hát, hogy a kurvázásban is örömét lelte. A színész dollártízezreket költött nőkre: egyszer 15 ezret adott a szőke pornósztár Chloé Jonesnak, máskor két nőt is rendelt hotelszobájába.
A két kiválasztott egy egykori hostess és egy balett-táncos volt, akiknek előbb pomponlánynak kellett beöltözniük, majd leszbi játszadozásba kezdtek Sheen előtt. Utólag legalább megdícsérték a színészt, hogy remek szerető.

hugh_grantHugh Grant
A leghíresebb lebukás alighanem Hugh Grant nevéhez fűződik: az angol színészbe két Los Angeles-i zsaru botlott bele, amikor éppen Divine Brown nevéhez méltóan isteni orális kényeztetését fogadta. A jelenettől kevésbé meghatott járőrök villámgyorsan letartóztatták mindkettejüket. Grantet később pénzbüntetésre és felfüggesztett börtönre ítélték, és nyilvánosan könyörgött bocsánatért Liz Hurleynek.
A színész karrierje nem tört meg, kapcsolata viszont soha nem heverte ki ezt a csapást. Az ügyben alighanem Brown járt jól, aki állítólag 160 ezer dollárért adta el részletes beszámolóját a bulvárlapoknak.

A kurvák a legjobb pszichológusok

Meglepő tény, hogy a sima szex vagy perverz vágyak kielégítése mellett sokan csak beszélgetni járnak hozzájuk!
Mégis miért?  Egy tapasztalt „szex masszőrtől” megtudjuk a választ: a sok mindent átélt, és megtapasztalt fizetős nőpartnerek igen bölcsek az élet minden területén. Nem is beszélve arról, hogy számos „rossz útra tért” hölgy tanult, több ezerre is tehető a felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma közülük. Nagy tévedés ezekkel a nőkkel szemben, hogy mind buta, igénytelen, nagyon is sok teljesen normális, átlagos nő dolgozik a szex iparban, olyanok, akiről sose gondolnád, hogy milyen munkába megy este, vagy akár reggel. Ezek a nőszemélyek elég népszerűek a férfiak körében a szexen kívüli szolgáltatásokban is, ami főleg beszélgetésből áll.
Megkérdeztem egy olyan 35 év körüli hölgyet, aki már egy jó ideje a kéjsóvár férfiak pénzéből él, magát a neten és újságokban hirdeti, természetesen, mint „masszőr”. Az örömlányról annyit lehet még elárulni, hogy átlagos kinézetű, testalkatú, barna hajú, 170 cm magas, helyes arcú és pár tetoválása van. Középiskolát végzett, de nem kapott elég pénzt a 8 órás munkáért, így hát elcsábult a „könnyen, sok pénzt” reményében. Jelenlegi tarifája óránként 15 ezer forint, napi 4 vendége szokott lenni általában, ebből kiszámolhatjuk, hogy ha napi 4 órát, heti 5 napot dolgozik, akkor 1,2 milliót keres…Talán érthető, hogy miért ezt az utat választotta. Némi alkohol és drog problémája van ugyan, de nem számottevő, ehhez az életvitelhez képest. A hölgy kérte, hogy nevét ne írjuk le, ezért most csak Vikinek fogom hívni. Viki hosszas mesélés, és rémtörténetek után rátért a lényegre :
„Tudjátok egy baj van a nőkkel: amikor hozzá mennek egy férfihoz, akkor onnantól fogva már egy megszerzett prédaként arrébb dobják, és nem akarnak többet a kedvükbe járni, főleg igaz ez a gyerekek megszülése után. A legtöbb nő még el is hagyja magát, a házasságban az érzelmek amúgy is kihülőfélben vannak, na, ekkor fordul a férfiak zöme hozzám és a „kolleganőimhez”. Bár sok fiatal, tapasztalatlan és néhány perverz is megfordul nálam, de a kuncsaftok zömét a család apák teszik ki, és az 50 év körüliek, akiknek a feleségeik sok esetben hallani se akarnak már a szexről. Jó pár kuncsaftom nem is igazán a kielégülésért jön hozzám, sok esetben nem is kérik a szexet semmilyen formában, hanem egyszerűen elpanaszkodják ami otthon velük van. A feleségeik hisztériáit, veszekedéseit, kötekedéseit akarják elmondani, és tanácsot várnak tőlem, vagy csak megértést. Elég siralmas helyzet lehet az, ha egy átlagos pasas csak azért kidob az ablakon 10 ezreket, hogy végre valaki megértse és meghallgassa. Én persze a sok hülyeségben is megértem őket, de próbálok békítő tanácsokat adni, azonban nem foghatom a nejeik pártját, mert nem ezt várják. És sok esetben nem is értem az asszonyokat, hogy apró dolgokon kiakadnak, kikészítik a férfiakat, ettől még jobban eltávolodnak tőlük, és persze válással fenyegetőznek, vagy a gyerekekkel zsarolnak, ha kiderül, hogy a férjük hozzám jár. Abba nem is gondolnak bele, hogy erről sok esetben ők is tehetnek. Na persze a férfiak nem szentek, és a farkuk után mennek, ez is igaz.”
Viki még sok érdekes dolgot mesélt, főleg a pasik perverzióiról, de ez már egy másik cikk témája lesz.
Addig is kedves férfiak, gondoljátok át, lehet nem ide kéne kidobni ennyi pénzt. Ha pedig párotok nem ért meg, akkor mutassátok meg neki ezt a cikket, és lehet egy tapasztalt prosti bölcs gondolatai majd ráébreszti nejeteket, hogy valamit talán tényleg elszúrhat ő is, ha inkább egy ősi mesterséget űző nővel beszélitek meg lelki gondotokat, mint velük.