VV Zsófi az Erotika expón

vv_zsofiA szexi kép a 2012 évi Erotika expón készültek, ahol VV Zsófi egy erotikus masszázsgépet árult vagy mutathatott be az érdeklődőknek.
A ValóVilág 6. cukija egyébként korábban nem tagadta, hogy hoszteszként dolgozott, azzal azonban nem dicsekedett, hogy ilyen jellegű munkákat is vállalt.
Igaz, édesanyja tudott arról, hogy kislánya erotikus rendezvényen is felbukkant.
– Nagyjából két évvel ezelőtt hívták dolgozni az Erotika Expóra. Természetesen nekem is elmondta, hogy miről van szó, én pedig nem ellenkeztem. Megbízom a lányomban.
Elképzelhető, hogy túlságosan laza szülőnek gondol valaki, de számomra nem volt aggasztó, hogy egy ilyen helyen kell termékeket árulnia – mondta a Blikknek Anikó, aki szerint Zsófi több felkérést is kapott már erotikus munkára, és nem csupán az Erotika Expón, hanem a szórakozóhelyeken is megtalálták csinos pofija miatt.
Az erotika világában járatos munkatárs szerint a játékosok ugyan minden esetben próbálják tagadni, hogy valaha is közük lett volna a szexiparhoz, az igazság mindig kiderül.
Zsófinak ugyan egyelőre nem kerültek elő erotikus képei, de ami késik, talán nem múlik.
A VV6 lányszereplőinek valódi nevei:  VV Alexa polgári neve Bence AlexandraVV Charlotte teljes neve Aradi SaroltaVV Iza rendes neve Koch IzabellaVV Dorka lánykori neve Koncsik DóraVV Viki polgári neve Pácz Viktória.
Linkek a témában: Az RTL örömszerző tevékenységű lényei itt – VV Simon megkúrta VV Charlotte-ot a villában – VV Charlotte, Aradi Charlotte kurva volt vajon – A VV 6 széria nője VV Alexa nem csak nevet, hanem visít is – VV Charlotte egy ribanc VV Éva szerint. A Való világ 4 legbalhésabb játékosa, VV Éva kiosztotta az új széria szereplőit, akik vasárnap este beköltöztek a villába – Szex miatt mennek a csajok a villába meg a hírnévért – ValóVilág 6 casting, felhúzott szoknyás bugyivillantás a ValóVilág válogatóján.

A lány szerint ideje, hogy végre egy nő nyerje meg a ValóVilág 6. szériáját. Elmondása szerint, mindkét nemmel jól kijön, de inkább a fiúk társaságát keresi.